Citromos Pacman torta

2010. nov. 6. | 0 megjegyzés | Címkék: ,
Citromos Pacman torta, vanília tésztás, citromkrémes sütemény.
Citromos Pacman torta
Hozzávalók:
Tésztához: 6 tojás, 22 dkg kristálycukor, 4 csomag vaníliás pudingpor, 2 kávéskanál sütőpor.
Krémhez: 1 evőkanál zselatinpor, 5 dl Hulala tejszín, 2 citrom, sárga ételfesték.


Elkészítése:
Először 3 tojásfehérjét apránként adagolva 11 dkg kristálycukorral kemény habbá verünk, majd hozzáadjuk a 3 tojássárgáját és a 2 csomag pudingporba elkevert 1 kávéskanál sütőport.
Kerek tortaformába tesszük, ezt követően előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Elkészítjük a másik piskótát is, ugyan így.
A krémhez a zselatint 1 dl hideg vízben néhány percig duzzasztjuk, addig melegítjük, amíg felolvad. A tejszínt kemény habbá verjük, utána belekeverjük a kifacsart citromlét, 1 citrom reszelt héját, a pár csepp sárga ételfestéket, valamint a langyos zselatint.
Az alsó piskótára kenjük a krém körülbelül 3/4 részét, rátesszük a másik piskótát, kivágunk belőle egy szeletet, majd a maradék krémmel körbe kenjük.
Szemnek egy csokipettyet, vagy bármilyen csokit használhatunk. A kivágott szeletből egy kört vágunk, azt is bekenjük krémmel, végül a "szájhoz" illesztjük.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fel