Házi oreo kekszes torta

2014. okt. 5. | 0 megjegyzés | Címkék: ,
A Házi oreo kekszes tortának az alapja, egy kakaós piskóta, ami oreo keksz darabokkal ízesített, mascarponés habtejszínkrémmel lekenve, a teteje pedig keksz morzsával leszórva és virág mintás kekszekkel van díszítve.
Házi oreo kekszes torta
Hozzávalók
Piskótához 2 db tojás, 2 evőkanál kristálycukor, csipetnyi só, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál sütőpor.
Keksztésztához 15 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 1 db tojás, 25 dkg liszt, 10 dkg holland kakaó, 1 teáskanál szódabikarbóna, fél teáskanál sütőpor, csipetnyi só.
Kekszkrémhez fél dl habtejszín, 5 dkg fehér csokoládé.
Tortakrémhez 37 dkg mascarpone, 30 dkg porcukor, 3 dl joghurt, 4,5 dl habtejszín, 1,5 dl víz, 30 gramm zselatin.
Díszítéshez 1 dl habtejszín, fél tasak habfixáló.


Elkészítése
A piskóta elkészítéséhez a sütőt előmelegítjük 180 fokra, illetve egy szögletes kapcsos tortaforma alját kibélelünk sütőpapírral.
A tojások sárgáját habosra keverjük a kristálycukorral, a fehérjéket pedig kemény habbá verjük a csipetnyi sóval.
A lisztbe belekeverjük a kakaóport valamint a sütőport.
A sárgájába felváltva beleforgatjuk a lisztes keveréket és a tojáshabot, majd belesimítjuk a formába, készre sütjük, rácsra borítva kihűtjük.

A keksztésztához a margarint habosra keverjük a porcukorral, utána hozzáadjuk az egész tojást.
A lisztbe belekeverjük a kakaóport, a szódabikarbónát, a sütőport és a csipetnyi sót.
A margarinos krémhez hozzáöntjük a lisztes keveréket, fakanállal kissé összekeverjük, majd a robotgép dagasztó pálcájával jó alaposan összedolgozzuk, amíg szinte kifényesedik a tészta.

Nagyjából 3 mm vastagra kinyújtjuk a tészta felét, kisebb, 3-4 cm-es szaggatóval 32 darabot szaggatunk, a felére mintát nyomunk, utána 160 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsin 7 perc alatt megsütjük.
A maradék tésztát kinyújtjuk, belesimítjuk egy másik bélelt tepsibe, ezt is megsütjük 7-10 perc alatt, attól függ, hogy milyen vastag a tészta.
Miután kihűlt az egészben sült tészta, apró darabokra tördeljük, körülbelül két maroknyit a tésztából nagyon apróra morzsolunk a torta tetejére díszítésnek.

A kekszkrém elkészítéséhez a tejszínt felmelegítjük, beletördeljük a fehér csokit, állandó kevergetés közepette teljesen feloldjuk.
Hűtőbe téve teljesen kihűtjük, utána elektromos habverővel felhabosítjuk.
Ezzel a krémmel kenjük meg az apró kekszek egyik felét, rátesszük a maradék kekszet, majd félretesszük a díszítéshez.

A tortakrémhez a mascarponét kikavarjuk a porcukorral, és hozzáadjuk a joghurtot.
Kemény habbá verjük a habtejszínt, a vízben pedig feloldjuk a zselatint.
A feloldott zselatint lazítjuk egy kevés tejszínhabbal, beleöntjük a joghurtos mascarponés krémbe, összeforgatjuk a kemény tejszínhabbal, végül beleszórjuk a darabokra tört keksztésztát.

A sütemény összeállításhoz egy szögletes kapcsos tortaforma aljára tesszük a piskóta lapot, rásimítjuk a krémet, megszórjuk a morzsával, majd hűtőben dermesztjük.
A habtejszínt keményre verjük a habfixálóval, utána 4 sorosan, összesen 16 habrózsát nyomunk a torta tetejére, mindegyik közepébe egy-egy mini kekszet teszünk, kockákra szeletelve tálaljuk.


Két kocka Házi oreo kekszes torta szelet.
két kocka torta szelet


Házi oreo kekszes torta felülről.
tortakockák díszítése

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fel