Hozzávalók:
Tésztához: 20 dkg vaj, 35 dkg liszt, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, fél csomag sütőpor, 1 tojássárgája, 3 evőkanál tejföl.
Töltelékhez: 5 tojásfehérje, 20 dkg porcukor, 1 kávéskanál sütőpor, 25 dkg kókuszreszelék.
Sárga mázhoz: 4 tojássárgája, kevés rumaroma, 20 dkg porcukor.
Elkészítése:
A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzákeverjük a porcukrot, a kakaóport, a fahéjat, a sütőport, valamint a tojássárgájával elkevert tejfölt.
Sima tésztává gyúrjuk, folpackkal letakarva kicsit pihentetjük a hűtőben.
Ezt követően kétfelé osztjuk, az egyiket egy lisztezett deszkán körülbelül 40 x 20 cm -es téglalappá nyújtjuk ( vagy amekkora a közepes pecsenyesütő tepsink ), és egy vajazott, lisztezett tepsibe tesszük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Elkészítjük a kókuszos tölteléket.
A tojásfehérjét pici sóval kemény habbá verjük, majd apránként hozzáadjuk a porcukrot, legvégül a sütőporral elkevert kókuszreszeléket.
Ezt kenjük a kakaós lapra.
Kinyújtjuk a másik lapot, óvatosan a hab tetejére fektetjük, és villával kissé megszurkáljuk a tetejét.
180 fokos sütőben, légkeverésesben 165 fokon úgy 30 - 35 percig sütjük.
Amíg sül, elkészítjük a sárga mázat.
A tojássárgáját szinte fehéredésig keverjük a kávéskanál rumaromával valamint a porcukorral.
Amikor már sima krémet kaptunk belőle, és kisült a sütink is, de amíg forró, rákenjük a mázat.
Mire a tészta kihűl, addig a máz is rászárad.
Meleg vizes késsel szeleteljük.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése