Húsvéti krémes sütemény

2013. márc. 24. | 0 megjegyzés | Címkék: , ,
Húsvéti krémes sütemény, egy nagyon finom krémes süti, Dr. Oetker házi krémes krémmel elkészítve.
Húsvéti krémes sütemény
Hozzávalók:
Fehér piskótához ( 2 db ): 12 tojásfehérje, 12  evőkanál kristálycukor, 12 evőkanál liszt, 2 csomag sütőpor.
Krémhez: 2 tasak Dr. Oetker Házi Krémes krém, 14 dl tej.


Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy körülbelül 30 x 38 cm -es tepsit kibélelünk sütőpapírral.

Az első piskóta elkészítéséhez, 6 tojásfehérjét pici sóval elkezdünk kemény habbá verni, apránként adagolva 6 evőkanál kristálycukorral.
Utána 6 evőkanál lisztbe belekeverünk 1 csomag sütőport, majd óvatosan beleforgatjuk a kemény habba.
Elsimítjuk a tepsibe, ezt követően nagyjából 10 perc alatt megsütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

Amíg sül az első piskótánk, addig elkészítjük ugyan így a másik lapot is, mindkettőt alaposan kihűtjük.
Az egyik lapot felkockázzuk úgy, hogy a rövidebbik oldalánál 4 csíkra vágjuk, majd a hosszabbik oldalon 6 felé, így kapunk 24 szeletet.

A krémhez a 2 zacskó krémport összekeverjük a tejjel, egy kicsit felverjük a konyhai robotgéppel, úgy 2 percig.

Az egyik lapot visszatesszük a tepsibe, rákenjük a krémet, és a kockára vágott piskótával kirakjuk.
Porcukorral megszórjuk a tetejét, valamint tetszés szerint díszítjük húsvéti csokoládédísszel.


Megjegyzés:
Én mindig lefagyasztom kettesével a fel nem használt tojásfehérjét, így bármikor kéznél van akár muffinhoz, akár fehér piskótához, vagy gyümölcskenyérhez.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fel