Marcipános meggyes bon-bon

Marcipános meggyes bon-bon, sütés nélküli édesség, fehér és étcsokoládéval, illetve egy kevéske mandula aromával.
Marcipános meggyes bon-bon
Hozzávalók:
20 dkg torta étcsokoládé, 20 dkg nyers marcipán, 10 dk fehér csokoládé, 1 dl tejszín, ízlés szerinti színtelen mandula aroma, magozott meggy.


Elkészítése:
A csokimázat mikróban felolvasztottam, majd ecsettel kikentem a szilikonos, kicsi, 12 db-os muffinsütőt és hűtőbe tettem, hogy megdermedjen, azután újból kikentem és dermesztettem.
A marcipánt és a fehér csokit feldaraboltam. A tejszínt egy kis lábasban felforraltam, utána levettem a tűzről és hozzáadtam a mandula aromát. Beleszórtam a marcipán és fehércsoki darabokat és addig kevertem, amíg mind a kettő kellően felolvadt a forró tejszínben.
Egy-egy kávéskanálnyi krémet töltöttem a csokihüvelyekbe, majd belenyomkodtam egy-egy szem magozott meggyet, kb. 2 órára hűtőbe tettem dermedni, ezután lezártam a tetejét olvasztott csokival.
Ismét a hűtőbe tettem több órára, hogy kellően megszilárduljon a töltelék. Ha maradt még csokoládé és töltelék is, fel lehet használni ugyanezzel a módszerrel jégkocka tartóba is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fel