Hozzávalók:
Tésztához: 50 dkg háztartási keksz, 4 evőkanál kakaópor, ízlés szerinti rumaroma, 10 dkg porcukor, 4 dl folyadék ( tej, meggybefőtt lé, víz, én 2,5 dl vizet és 1,5 dl kávét használtam ).
Krémhez: 25 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 20 dkg kókuszreszelék + körülbelül 10 dkg a szóráshoz.
Elkészítése:
A krémhez a nagyon puha vajat habosra keverjük a porcukorral, majd beleforgatjuk a kókuszreszeléket. Tehetünk bele ízlés szerint kókuszaromát is.
A kekszet tálba öntjük, összekeverjük a porcukorral, a kakaóporral, ezt követően összedolgozzuk a 4 dl folyadékba kevert rumaromával.
Három felé vágjuk a masszát, majd kinyújtjuk a folpack ( zacskó ) között egyenként nagyjából 20 x 30 cm -es lappá.
Egy tálcát megszórunk bőven kókuszreszelékkel, utána ráteszünk egy lapot és megkenjük a krém felével. Erre rátesszük a másik lapot, majd megint krém és a harmadik lap.
A tetejét is megszórjuk a kókuszreszelékkel, nagyon finoman belenyomjuk a tésztába ( nyújtófával ), hogy ne peregjen le szeleteléskor.
Hűtőbe tesszük, hogy jól megdermedjen a sütemény.

5 megjegyzés:
Nagyon guszta lett!
Az bizony, a gyerekek egy nap alatt megették. :)
Mit kezdjek most.,itthon vagyok ebéddel Nasi nélkül,és pénz nékül!Most mit csinálják???
Szia!
A receptjeim között az Egyebek kategóriában találsz olyan recepteket, amihez talán van otthol hozzávalók: Pl kenyérpudingok vagy hamis túrógombóc.
Kicsit keményre sikerült a töltelék de nagyon finom lett. Köszönöm.
Megjegyzés küldése